Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 8 (171. szám) - A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
6466 olyan jó kétharmados többséggel. Pedig akkor hetenként ülésezett a parlament, csak az általános vitája a hetenkénti ülésezésnek tö bb mint egy hónapig eltartott, amelynek során nagyon sok képviselő kifejtette az álláspontját. Meg kell mondanom önöknek, hogy ebben a törvényben, a jelenleg hatályosban nem érződött a szokásos parlamenti szereposztás, hogy az ellenzék támadja, a kormánypá rtok pedig védelmezik, hanem ellenkezőleg: mindegyik párton belül ott volt egy szárny, egy lobbicsoport, egy érdekcsoport, amely segíteni akarta a gazdasági reklámtörvény ilyen formában történő megszületését, és ott voltak azok az egészségvédő szempontok, értékek - lényegében hadd használjam ezt a kulcsszót , amelyek viszont elégedetlenkedtek, és támadták a törvényt elsősorban a dohány- és alkoholfogyasztás reklámozásának a szabályozásai mentén. Amikor egy féléves munka során sor került a szavazásra, akkor ellenzéki képviselők sokan nem szavazták meg - nem kivétel nélkül , de kormánypárti oldalon is meg lehetett engedni azt a ma a Fidesz vezette parlamentben teljesen elképzelhetetlen gyakorlatot, hogy kormánypárti képviselő is nemet mondott egy beterjeszté sre, mert nem értett vele egyet. Nemet mondott természetesen a Fidesz is, Kósa Lajos indokolta meg a vita végén, hogy miért mond nemet. Kósa Lajos dörgedelmesen szidalmazta az elkészült törvényt, úgy foglalta össze végül is a mondandóját, hogy olyan mérték ben megengedő ez a gazdasági reklámtörvény, ami a fejlett világban szokatlan, a világtendencia ennek az ellenkezője - mondta Kósa Lajos ellenzéki korában. Azt gondolom, hogy ilyen előzmények után okkal várhattuk volna, hogy amikor három év elteltével egy m egváltozott berendezkedésben, amikor a Fidesz kormányoz, hozzányúl a törvényhez és módosít rajta, akkor ezt a megengedhetetlen