Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KURUCSAI CSABA (FKGP):
6218 javaslatban, a (6) bekezdésben a következő olvasható: "Egyszeri rendkívüli támogatásra abban az esetben jogosult az önkormányzat, ha a felhasznál ás törvényességét és megvalósításának eredményességét a belügyminiszter által kirendelt biztos ellenőrzi, illetve a beruházással kapcsolatosan az önkormányzat számlavezető pénzintézetéhez benyújtott számlákat ellenjegyzi." Ez az a fontos pont, amely az elő ző időszakhoz képest egy nóvumot, egy újat hoz, és biztosítja azt, hogy korábban nem a lyukas zsákba tömtük a pénzt, hanem most egy Belügyminisztérium által ellenőrzött rendszer kerül kiépítésre. Az pedig a másik dolog, amit a képviselő úr mondott, hogy mi ért kap egyik, miért kap a másik, és miért nem kap a harmadik. Ha ezt a kormány törvényjavaslat formájában hozza be és nem képviselői önálló indítványként... - erről szól az elmúlt két év ellenzéki politizálása a címzett és a céltámogatásokat illetően, hog y miért az egyik, miért a másik, miért ellenzéki, miért kormánypárti. Teljesen mindegy, hogy milyen formában kerülne ez elénk, akkor is ugyanez történne, mint amit most a képviselő úr elmondott. Tehát úgy gondolom, hogy lesz egy biztosíték itt a rendszerbe n, amely fontos az elkövetkezendő időszakot illetően, az pedig, hogy vita lesz, hogy miért egyik és miért másik, az akkor is meglenne, ha más formában kerülne elénk a javaslat. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Kurucsai Csaba úr , a Független Kisgazdapárt képviselője. DR. KURUCSAI CSABA (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István képviselőtársam azt feszegette egy bizonyos gondolatsorban, hogy mik voltak azok a kritériumok, amelyek alátámasztották azt, hogy pont az a