Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - PERLAKI JENŐ (Fidesz), a napirendi pont előadója:
6155 szilárdhulladéklerakó telep és folyékonytisztítótelep építésére jelle mző. Az elhúzódás okai az alábbiakban foglalhatók össze. A céltámogatással megvalósuló beruházások elhúzódásának leggyakoribb oka, melyre már az Állami Számvevőszék zárszámadáshoz kapcsolódó éves jelentése is felhívta a figyelmet, hogy egyes önkormányzatok nem tudják biztosítani a céltámogatás igénybevételéhez szükséges saját erőt. Másrészt e beruházások alapvetően nagy költségigényűek, ezért az árváltozások hatása jelentős. Továbbá az egészségügyi ágazat rekonstrukcióira általában véve jellemző a rendkívül magas orvostechnológiai igény, melyek többsége importból származik, így az árfolyamváltozások hatása is megjelenik, emellett a már folyamatban lévő rekonstrukciók esetében is alkalmazni kell az egészségügyi minimumfeltételekre vonatkozó jogszabályokat. A z előzőekben említett beruházások csak akkor helyezhetők reálisan üzembe, ha a befejezéshez a központi költségvetés segítséget nyújt az érintett önkormányzatoknak. Miért van szükség a központi költségvetés egyszeri segítségére? A lemaradást mutató szennyví zelvezetés és tisztítás megvalósítását szolgáló beruházásoknál nincs reális esély arra, hogy az önkormányzatok befejezzék a beruházást, mert a szükséges saját források egy részét - melyeket elsősorban az úgynevezett egyéb állami támogatásokból, illetve hi telekből kívántak biztosítani - különböző okok miatt nem sikerült előteremteniük. Ezen egyszeri támogatással e beruházások problémája megoldódna, további torzó beruházások keletkezése pedig a jövőben - a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendsz eréről szóló törvény új rendelkezése értelmében - nagy valószínűséggel szinte teljesen kiküszöbölhető lenne.