Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
6153 videogyártás s a többi, s a többi. Ezt hogy magyarázza ön? Ha akkor technikai hiba folytán maradtak ki, akkor nyilván tervezetten benne kellett volna hogy legyenek 199 6ban. Azt sem említette meg, hogy e kimaradás folytán mekkora vagyon szállt azoknak a zsebébe, akiket emiatt nem adóztattak meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK ( dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkező nincs. Megkérdezem Várhegyi Attila államtitkár urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Várhegyi Attila: Nem, köszönöm.) Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására, a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap végén kerül sor. A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Soron következik a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvénymódo sításokról szóló törvényjavaslat általános vitája . Perlaki Jenő képviselő úr,