Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - A nemzeti kulturális alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
6148 is, amikor a szocialistaszabad demokrata kormány ennek a forrásait megnövelte. Egy olyan nemzeti kulturális alap, amely nem vol t része az állami költségvetésnek, és amelynek a működtetésében, a forrásainak elosztásában is nem szavakban, hanem valójában egyfajta társadalmasítás érvényesült; amikor nem a miniszter osztotta el a pénzeket, hanem a miniszter, nevezetesen a szabad demok rata miniszter távol tartotta magát ezeknek a pénzeknek az elosztásától. Mi történik viszont jelenleg, tisztelt Országgyűlés? A Fidesz vezetésű kormány beolvasztotta a kulturális alapot a költségvetésbe, átalakította a költségvetésen belüli alapprogrammá, ami azt jelenti, hogy a kulturális járulék egy önálló alap bevételéből, ami indokolt dolog lehetett, átalakult közönséges költségvetési bevétellé - vagyis: adóvá. Ez a javaslat tehát egy adóemelési javaslat. Nem az első a Fidesz vezetésű kormány gyakorlatá ban, és feltehetően nem is az utolsó. Mi indoka lenne bárkinek arra, hogy támogasson egy adóemelést egy olyan kormány esetében, amelynek pártjai, különösen a vezető kormánypárt nagyszabású adócsökkentés ígéretével nyert választásokat? Mi nem is támogatjuk. A második ok, amiért nem támogatjuk, hogy ebben egyfajta sajtópolitika is van. Egy nagyon határozott sajtópolitika, hiszen az adóemelés elsősorban, legnagyobb volumenében éppen a sajtót hivatott sújtani. A sajtót pedig ez a kormány nem szereti; hát ezt el mondja rendszeresen itt a parlamentben, elmondják vezető politikusai a parlamenten kívül. Nem szereti a sajtót, hát megbünteti a sajtót egy adóemeléssel. A dolog teljesen világos. A sajtót, amelyet azelőtt, a szocializmusban az állam tartott el, az állam a dott ki, bizony egy szabad piacgazdaságban a vevők, a fogyasztók és a reklámok tartják el. Hogyan kell tehát megsarcolni a sajtót? Nyilván a reklámbevételek