Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - A nemzeti kulturális alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ERKEL TIBOR (MIÉP):
6137 A képzőművészeti vagy irodalmi, zenei vagy bármely más terület művészeit tömörítő egyesületek delegálhatják ugyan a kurátorok felét az NKA kollégiumaiba, de sem e szervezetek, sem az egyének nem rendelkezhetnek azzal a rálátással, politikai bölcsességgel és a közös érdek iránti elkötelezettséggel, ami szükséges lenne. A nemzeti érdek érvényesítése valójában itt is állami feladat kell hogy legyen, tehát a minisztérium által kinevezett kurátorok esetében is szélesebb horizonton való válogatást és alaposabb mérlegelést tartunk szükségesnek. Egészen kivételes esetektől eltekintve általában a kurátorok szűkebb szakmai, egyéni vagy csoportérdekeket tartanak szem előtt, amikor a döntéseiket m eghozzák. Ezt önmagában nem helytelenítjük, csak kevésnek tartjuk. Nem elegendő partikuláris érdekek mentén szétosztani az NKA által kezelt nem kevés pénzt, ezért javasoljuk, hogy vagy a szakmai kollégiumok döntéshozatali mechanizmusába építsék be a nemzet i érdek érvényesítésének lehetőségét, vagy az NKA központi kuratóriumának legyen ez a feladata. A félreértések elkerülése végett újra hangsúlyozzuk: a MIÉP ezzel a javaslatával esélyegyenlőséget kíván teremteni a nemzeti érdekeket képviselő művészeti elkép zelések és az egyetemes kultúrába illeszkedő művészeti törekvések között. Más: a Fidesz november 4ei választmányi ülésén felszólaló Pintér Sándor belügyminiszter úr hangoztatta, hogy tarthatatlan, miszerint az önkormányzatoknak nem kell elszámolniuk állam i pénzekkel. Az önkormányzati testületeknek, és itt mindenféle önkormányzatiságot kell hogy értsen a felvetés, nem szolgálhat kibúvóul, hogy azokat demokratikusan választották. Az állami pénzek elköltését jóváhagyó testületi döntések felülvizsgálatát fonto snak, sőt szükségesnek ítélő Fideszkormányzat tehát felelősséget érez magában a közpénzek közérdekű