Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - A nemzeti kulturális alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára:
6105 kötelezett maga állapítja meg, vallja be és fizeti meg az általános forgalmi adót nem tartalmazó árbevétel után. A járulékfizetési kötelezettség teljesítését egyébiránt az adóhatóság ellenőrzi az adózás rendjéről szóló törvény, illetve a rá vonatkozó egyéb jogszabályok szerint. Az alapp rogram kezeléséről és felhasználásáról, az ellenőrzés és beszámolás rendjéről, valamint a pályázati rendszerről miniszteri rendelet intézkedik. '99ben nyilvánvalóvá vált, hogy az alapprogram szervezeti felépítését is hozzá kell igazítani ahhoz, hogy az al ap átalakult, és helyébe a miniszter rendelkezése alatt álló fejezeti kezelésű költségvetési előirányzat lépett. Míg korábban az alap működésért a miniszter felelőssége csak közvetett volt, addig az új helyzetben a minisztert közvetlen felelősség terheli a z alapprogram működtetésért, forrásainak rendeltetésszerű felhasználásáért. Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti kulturális alapprogramról szóló törvény gyakorlati alkalmazása során több olyan jogértelmezési kérdés merült fel, amelyek a továbbiakban nem rendez hetők állásfoglalások, miniszteri szintű iránymutatások kiadásával. Szükségessé vált a törvény mellékletének hozzáigazítása a kombinált nómenklatúrának megfelelő vámtarifaszámokhoz, valamint a szolgáltatások jegyzéke és az építményjegyzék változásaihoz. Ne m hagyhatjuk figyelmen kívül ugyanis, hogy a vámtörvény és az adótörvények már '99től összhangban vannak az új osztályozási rendszerrel, miközben a kulturális járulékköteles termékek és szolgáltatások elavult besorolása folyamatos problémát jelent a jogal kalmazás során. A törvény módosításának tervezetét '99 őszén elkészítette a kulturális minisztérium, de ebből csak az NKA szervezeti felépítését pontosító szakasz épült be a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvénybe. A