Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
6051 Tisztelt Ház! A költségvetési vita során elhangzott vélemények többségükben igazolták, hogy a gazdasági fejlődés és a makrogazdasági feltételek stabilitása megteremtette a két évre szóló köl tségvetés szükséges feltételeit. Úgy gondolom, számtalan visszaigazolást kaptunk ennek pozitív társadalmi fogadtatásáról is, az előrelátás, a kiszámíthatóság erősödése nyomán. Minden bizonnyal már önök előtt is ismert, hogy egyáltalán nem egyedülálló, nem példa nélküli gyakorlatról van szó. Lényegében a kormány felelőssége és feladata a költségvetési törvényjavaslat kidolgozása, továbbá az elfogadott törvény végrehajtása, amin a törvényjavaslat nem változtat. Meg kell említeni, hogy több ellenzéki felszólal ás annak adott hangot, hogy a kormány a tervezettnél kedvezőbb gazdasági folyamatok esetleges bevételi többleteit a parlament kihagyásával használja fel. Az ilyen felvetésekre megjegyzem, hogy az Országgyűlés, a kormány, továbbá a fejezetek vezetőinek a tö rvény módosítására, az átcsoportosításokra vonatkozó hatáskörét az államháztartási törvény javasolt változtatása nem érinti. Kérem tehát, hogy az ilyen jellegű kezdeményezéseket ne támogassa a tisztelt Ház. Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy a kormány állá spontját megismerve, azt mérlegelve foglaljanak állást a szavazás során. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A T/3008/91. számú kiegészítő ajánlás 9. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de a Fidesz képviselőcsoportja szavazást kér róla. Bejelentem, hogy nem határozunk az ajánlás 3., 20., 21., 58. pontjáról, valamint a kiegészítő ajánlás 16., 20., 40. pontjairól, mert azoka t