Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - Kiss Andor (MIÉP) - a külügyminiszterhez - "Kértek-e bocsánatot tévedésükért az Ausztria elleni szankciót követelők?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
6041 művelnek, és ez sajnos a közvélemény által mélyen elítélt cselekedet. De most már másodszor fordult elő, hogy egy ilyen adokkapokban, amit én meglehetősen aljas vitának érzek, szóba került a nevem mint egy egyesület elnökéé. Nem is magam miatt, m ert Pécsett nagyjából tudják, hogy néz ki az a PMFC, hanem azért, mert egy olyan egyesületet kevernek hírbe és szóba, amely talán az egész magyar sportban - de a labdarúgásban biztos - átlátható, nem úgy, mint az érintett miniszter úr zsebe. Bármilyen APEHvizsgálatot kiáll, nem úgy, mint bármely képviselő úr vállalkozása. Azt hiszem, hogy ennek az egyesületnek a tisztességét nem tudta eddig megkérdőjelezni senki, legalábbis három éve, amióta csináljuk ezt a tevékenységet. Ha nem is túl sikeres, de becsület es. Szeretném kívánni mindazoknak, akik a Fradi szponzorálásával foglalkoznak, hogy ezt a becsületet kérjék számon, hogy ne zsarolás lengje körül az egyesületet, ne a közpénzek kiszivárogtatásának a gyanúja - ami Pécsett elő sem fordulhat , hanem a tiszta , átlátható viszonyok, de erről majd a sporttörvénynél kell szólnom és fogok is erről szólni. Ami Bauer képviselő úr pártállami megjegyzését illeti - sajnálom, hogy nincs itt a képviselő úr , tudatlanságából vagy ismerethiányából ered, hiszen én már akkor is ott dolgoztam társadalmi munkában, mindig egyetlen fillér nélkül a PMFCnél, még jogelődjénél is, a PMSCnél, amikor fel sem merült semmiféle képviselőség gondolata és gyanúja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , sem helyi , sem országgyűlési képviselőként. Én azt hiszem, hogy nem azonos a helyzetünk Torgyán képviselő úréval... ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :