Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 5 (154. szám) - A Magyar Köztársaság hozzájárulásáról a Nemzetközi Valutaalapnak a súlyosan eladósodott, legszegényebb országokat támogató programjához című országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
558 kormányai és a Valutaalap szakértői által kidolgozott közös stratégia végrehajtásától teszik függővé a pénzeszközök folyósítását, amelyek elősegítik költsé gvetésük finanszírozását, adósságszerkezetük kedvezőbbé alakítását, ezáltal az adósságterhek enyhítését. A program összköltsége mintegy 28,2 milliárd dollár, melynek felét a kétoldalú, másik felét pedig a multilaterális hitelezők állják. A költségek minteg y 45 százaléka a Világbankot terheli, a Valutaalapra körülbelül 16 százalék jut. A Valutaalap körülbelül 5,5 milliárd dollár hozzájárulásából 2,1 milliárd dollár összeget kell összegyűjteni a tagországok kvótaarányos felajánlásaiból, míg 3,4 milliárd dollá rt a Valutaalap egyéb forrásaiból biztosítanak. Magyarország kvótaarányos felajánlása körülbelül 3,1 milliárd forintnyi összegnek felel meg. A Magyar Nemzeti Banknál lévő devizatartalékokból mintegy 3,1 milliárd forint összegnek 2018ig kamatmentes betétbe n való elhelyezése a kamatok hasznosítása révén a program számára számottevő hozzájárulást jelent, míg a költségvetés szempontjából azzal jár, hogy a kamatbevételkiesést a Magyar Nemzeti Bank részére meg kell téríteni, amelynek nagysága 2000re várhatóan mintegy 150 millió forint kiadást jelent. Hazánk nemzetközi megítélése, Magyarországnak a nemzetközi szervezetekben való tagságával kapcsolatos kötelezettségek, a nemzetközi fejlesztési együttműködésben való részvétele szempontjából fontos, hogy Magyarorsz ág csatlakozását a felajánlási felhíváshoz az Országgyűlés elfogadja. Kérem ezért, hogy a tisztelt Ház támogassa az ehhez a programhoz való csatlakozásunkat. Köszönöm. ELNÖK (dr. Szili Katalin) :