Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP):
5497 A másik kérdés, amit TuriKovács Béla is a maga részéről feszegetett, vagyis mint egyfajta megközelítést megpróbált a maga ré széről kifejteni, hogy maga a pályázati rendszerünk sajnos nagyon rosszul van felépítve. Cél- és címzett támogatások, környezetvédelmialaptámogatások vagy vízügyialaptámogatások, annyira széthúzódnak, hogy egyszerűen pontosan a kistelepülések nem tudnak rákészülni, adottságaik miatt és az önerőfelsorakoztatás miatt is annyira elhúzódik az egész rendszer, hogy egyszerűen esélyük sincs arra, hogy adott esetben megfelelőképpen tudjanak pályázni. És ebben valóban szakértőkre és szakemberekre van szükség (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.), mert sok esetben a körjegyző sem elegendő arra, hogy a megfelelő pályázatokat el tudja készíteni a települések számára. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Képviselő úr, lejárt a kétperces időkeret. Ké tperces hozzászólásra megadom a szót Géczi József képviselő úrnak, az MSZP képviselőjének. DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon szépen köszönöm a kormánypárti képviselőknek, hogy ezzel a negatív mítosszal, amit itt próbálnak a mi valamikori pénzügyminiszterünkre ráhúzni, előkészítik azt, hogy ő visszatérjen a magyar politikába. Hiszen a magyar emberek látják azt, hogy Bokros Lajos egy nagyon fontos személyiség volt, olyan fontos személyiség volt, akit önök még most sem... - állandó an keresztbe áll a torkukon. Egyébként jó színben van, havonta jár haza Magyarországra, és minden reggel az interneten figyelemmel kíséri a magyarországi sajtót, és nagyon jól látja az önök gazdaságpolitikáját. Úgyhogy valószínűleg lesz is majd néhány kere setlen szava mint független pénzügyi szakértőnek.