Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP):
5494 Kisgazdapártból (Közbes zólások az MSZP soraiból: Egész nap egy ember volt itt a Kisgazdapártból.) , hanem azért is, mert kivételesen az MSZP jeles képviselőjével egy kérdésben egyetértek. Lényegileg értünk egyet, ugyanis én a Bokroscsomagról még soha nem szóltam - de az, amit mo st hallottam, azzal egyet kell értenem. (Dr. Géczi József Alajos: Dicsér bennünket!) Való igaz, jelentős szerepe volt a Bokroscsomagnak abban, hogy az ország úgy gondolta, hogy az a négy év, amelyet megtapasztalt, és amelynek része volt a Bokroscsomag, r észe volt mindaz a teher, amely a családokra hárult, váltást igényelt. Így gondolta az ország, és reményeim szerint tartósan gondolta így, hiszen aki képes volt elfogadni egy Bokroscsomagot, és némelyek most képesek ezt még dicsé rni is vagy valamiféle követendő példaként állítani, azt gondolom, hogy ez a következőkre is kellő jelzést ad a választóknak. (13.20) Amiről még szólni szeretnék ezenkívül, tisztelt Ház, az a következő, végül is, én úgy gondolom, ebben is egyetértünk: az önkormányzatoknak nagyobb forrásokra lenne szükségük. De azt gondolom, hogy ez a kormány az, amely disztinkcióval illeti ezt a kérdést is. Nagyon lényeges! Ön mondta, hogy hány kistelepülés van ott, abban a bizonyos szövetségben, amiről tetszett szólni. Az oknak a kistelepüléseknek nincs színháza, azoknak nincs mozija, azoknak többségében még óvodájuk sincs. Persze, ez nem jelent terhet a forrásokból. De jelent valamit az életminőségben. Mi úgy gondoljuk, hogy ezeket az életminőségeket közelíteni kell egymás hoz, amennyire csak lehet. Ezért a források felosztása nem történhet úgy, hogy egyes szerencsés települések olyan helyzetben vannak, olyan körülmények közt vannak, hogy őket szeretik a nagyberuházók, szívesen jelennek