Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - KÁDAS MIHÁLY (Fidesz):
5485 alakulása miatt a nettó keresetek 8,93 százalékot vesztettek értékükből. 199498 között, az előző kormány regnálásának idején négy év alatt a pedagógusok bruttó keresetének reálértéke 24,75 százalékkal, a nettó pedig 36 százalékkal csökkent. Van tehát mit pótolni. Hogyan alakultak a reálkeresetek a polgári kormány első két évében? A bruttó értékek 10,62 százalékkal, a nettók pedig 13,73 százalékkal nőttek reálértékben. Az eltérés oka az, hogy a '99. évi 16+3 százalékos emelés következtében a nagy átlag még nem veszítette el az alkalmazotti kedvezményt vagy annak nagy részét. A 20012002. évi költségvetésben javasolt béremelések után a keresetek négy évre számítottan bruttóban 34,86, nettóban 28,28 százalékkal nőnek majd. A számításnál a prognosztizált i nfláció legmagasabb értékét vettem figyelembe, azaz 2001re a 7, 2002re a 6 százalékot. (Kuncze Gábor: Ezért aztán nem igaz, amit mondtok!) Ha ön jós, akkor nyilván majd ezt elmondja máshol is. A jelzett emelkedés annak ellenére következik be, hogy az éri ntettek nagyobb része túllépi az alkalmazotti kedvezményre jogosító 1 millió 250 ezer forintos felső határt. Itt tartunk tehát pedagógusbérügyben. Mindezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy a folyamatos ellenzéki ágálásnak van egy sajátos pikantériája , a pedagógusérdekvédelmi szervezetekkel ugyanis már valahogy meglennénk, nem mintha nem volnának kifogásaik a bérkoncepció egyes elemeivel összefüggésben, vagy nem kívánnának egyes területeken többet kiharcolni. Így is van rendjén, ez a dolguk. Sőt, igaz uk is van, ennél is több kellene. Azt azonban nem vitatják, nem vonják kétségbe, hogy a szándékaink tisztességesek, és a béremelési javaslat jelen formájában is olyan pozitív elmozdulást hozhat a pedagógusjövedelmekben, amelyhez hasonlóra közelítőleg sem v olt példa tíz év óta.