Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BÁNKI ERIK (Fidesz):
5476 költségvetésben 6 milliárd forintot javasol a regionális gazdaságépítési előirányzat összegeként, nemcsak szavakban, hanem tettekben is deklarálja azt, hogy milyen fontos szerepet kíván szánni a régióknak. Csak még egy szá mot elmondok, amely alátámasztja azt, hogy miért is fontos az idegenforgalom támogatása, és miért fontos az a megjelölés, miszerint az idegenforgalmat a gazdaság húzóágazataként kívánja a későbbiekben is kezelni a polgári kormány. Ha megnézzük azt, hogy mi lyen szállodaépítési bumm van ma Magyarországon, akkor láthatjuk, hogy csak a jelenleg építés alatt lévő szállodák beruházási összege meghaladja a 600 millió dollárt. Ezzel a 600 millió dolláros beruházással több mint tízezer új munkahelyet tudnak teremten i, és ez még a mostani kiemelt támogatási mérték előtti állapot. Tehát jól meg lehet saccolni azt, hogy ha ez a több mint háromszoros emelés realizálódik a következő évben, és ennek az inflációmérték feletti további emelésével számol a kormány, akkor milye n tőkebevonó képességgel rendelkezik a gazdaságnak ez a szektora. Én kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy az általam elmondottakra való tekintettel fontolják meg azokat a kijelentéseket, amelyek az állítólagos fenyegetőzések miatt a külföldi befektető k elriasztásával vádolják a kormányt, mert én azt hiszem, ezek a mutatók is bizonyítják, hogy ez a vád nem reális, a kormány továbbra is befektetésbarát, és nemcsak a külföldi működőtőke bevonásával, hanem a hazai tőke megmozdításával is azt szeretné elérn i, ha a beruházások üteme nem csökkenne, ezzel további munkahelyek teremtődnének, és minél több embernek lenne meg a tisztességes polgári léthez a joga és a lehetősége. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)