Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BURÁNY SÁNDOR (MSZP):
5409 a 43 százalékot a Ház elé... - és egyszerűen nem tudunk arról beszélni, hogy ez hogyan érinti a fogyasztókat! Ezért joggal feltételezzük hitem sze rint azt, hogy önök egy elegáns gesztussal áthúzták vagy áttolták a lovat a másik oldalra, mert most majd a vállalkozások a termékek árain keresztül fogják ugyanezt a pénzt beszedni a fogyasztóktól. A gyógyszerárkérdésről - talán még néhány másodpercem van - Révész Máriusz képviselő úrnak. Mi azt feszegettük, hogy a korszerű, a lehető legkorszerűbb gyógyszereknek a lehető legszélesebb skáláját a gyógyításban lehessen alkalmazni, ezek férjenek bele a gyógyszerkasszába. És akkor is elmondtuk, hogy amikor mi a korszerű technológiát, technikát akarjuk, önök azzal vádolnak bennünket, hogy reklámot csinálunk a gyógyszercégeknek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Burány Sándor képviselő úrnak, MS ZP. BURÁNY SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr szóba hozta az 1999es évet, ez jó alkalom, hogy néhány félreértést eloszlassak. Először is: 1999ben módosították a bevételi számokat. Ha emlékszik államtitkár úr, az akkori zárszámadási törvényben 30 milliárd forinttal csökkentették a bevételeket. Mi egyébként pontosan jeleztük, hogy a bevételi számok túlzók, önök ezt elismerték. (10.40) Ebben az évben szép csendben a beruházásokat leállították. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a lakásépítés 1999ben soha nem látott mélyponton volt, mellesleg az ez évi