Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - ERKEL TIBOR (MIÉP):
5377 gyökereztet ve meg mindenekelőtt itthon, azt mondanák, hogy jelen vagyunk, jelen ebben a bizonyos művészi világban. Ezzel szemben megemeltük a Nemzeti Filharmonikusok bérét, elbocsátottunk egy csomó magyar muzsikust, akik - nyugodtan merem állítani - 90 százalékban ug yanolyan jók voltak, mint akiket felvettünk; ezzel szétvertük a zenekart belülről, olyan stresszes lelkiállapotot hoztunk létre ebben a zenekarban, ami legalább egy évig - ha jó körülmények között tudnak dolgozni - nehezen lesz feloldható; majd pedig létre hoztunk ehhez egy olyan műsorpolitikát - itt van a kezemben a Nemzeti Filharmonikusok 20002001. évi szezontervezete , amelyben szinte alig találok magyar művészt. Ezzel szemben a konkurencia - amely bejelentette, hogy az Izraeli Filharmonikusok első szám ú exportcikk Izraelben - olyan számban szerepel ebben a programban, hogy azt kell mondanom, az érdekérvényesítési technikájuk valami elképesztő. Szenzációs! Hát miért nem tanulunk tőlük? Miért volt szükségünk nekünk erre az akcióra, amivel megcsörgetve az aranybukszát, megint megpróbáltuk kiváló zenekaraink legjobb zenészeit elcsábítani? Hagytuk volna ott őket a zenekaruknál, és kezdett volna el végre dolgozni a zenekar igazgatója, a szólamvezetői, a koncertmestere! És ha szakmai kifogásaik voltak, miért ne m munkával emelték ki ebből a kátyúból a zenekart? Más dolgozzék, és az ottani eredményeket átsöpörjük ide?! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a koncepció elfogadhatatlan, tűrhetetlen. Szakmailag egyszerűen minősíthetetlen. S főleg akkor, ha - mint említettem - közgyűjteményeink olyan helyzetben vannak, mint amilyenben vannak. Az ott folyó munka szintén az európai normák töredékével fizetett, az ottani állapotok még mindig magukon viselik az előző szocialista korszak minden átkát. Abból ki kell őket emelni! Ehh ez is pénz