Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
5268 hogy igen, itt is rosszul lehet járni, igen, vigyázni kell emberek, mert a garancia nem minden tekintetben áll fenn. Azt gondolom tehát, hogy a reformról szóló vitának igazából erről kellene szólni. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperce s hozzászólásra következik Keller László úr, az MSZP képviselője. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban nincsenek kőbe vésve a törvények, de akkor, amikor egy ilyen nagy jelentőségű törvényről dönt az Országgyűlés, akkor nem helyes évente változtatni koncepcionálisan; részleteiben elképzelhető, de koncepcionálisan - azt gondolom - nem helyes. Főleg úgy nem helyes, hogy eltelt két és fél év, semmiféle elgondolásuk nincs a változtatásra - most már nem is lehet változtatni további két évig , és akkor elkezdenek dobálózni a szavakkal, a nem létező koncepciókkal. Államtitkár úr, nem volt rossz a kalkuláció! Nézze meg, hogy mi volt kalkulálva '97ben és most milyen teljesítéseket kell a központi költségvet ésnek a nyugdíjalap felé teljesíteni! Tudja mi a gond? Az a gond, hogy amikor a költségvetésről vitázunk, akkor mindig beállítanak egy nagyobb számot, és a zárszámadásnál mindig kiderül, hogy nem kell akkora pénzt fizetni a központi költségvetésből a Nyugd íjbiztosítási Alapba, mint amit önök megterveztek. Nézzük végig! Tételesen igaz '98tól 2000ig, hogy mindig alatta van a központi költségvetés megtérítése. Amikor én azt mondtam, hogy felelőtlen volt a miniszterelnök úr, akkor arra is gondoltam, egy mini szterelnök