Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÁDAI PÉTER (SZDSZ):
5254 kelteni, mellyel szemben közel kétmillió honfitársunk foglalt állást, akik az eddigi keserű állami gondoskodásról szerzett tapas ztalataik alapján az öngondoskodás felé kívánnak lépni, ahogy az a működő demokráciákban természetes. Ennek csorbítása, nehezítése nem segíti az EUba való belépésünket. Nem megalapozott, hatástanulmányokkal nem igazolt sem a gazdasági növekedés, sem az in fláció számítása, ezt többen elmondtuk. Ebből adódóan nagyon komoly tévedések lehetősége van a benyújtott kétéves költségvetési tervben. A bekövetkező tévedések terheit nyilvánvalóan az adófizető magyar polgárok fogják fizetni, a kormány legfeljebb belebuk ik. Azt gondolom - bár a kormány eldugta az ország legfontosabb törvényének tárgyalását a nyilvánosság elől , nem pusztába kiáltott szó, ami az ellenzéki oldalról elhangzik, hanem pusztában kiáltó, tehát messzire hangzó szó. Mégiscsak szólok az egyházról, miként Keresztelő Szent János a pusztában hirdette Krisztus eljövetelét. Hiszem tehát, hogy pusztában kiáltó, messzire elhangzó az, amit elmondunk. Csak az idei évre vonatkozik, de nemcsak aggasztó, hanem felháborító is az az elképzelés, hogy az OEP decem ber hónapra - feltehetőleg saját rosszul tervezett költségvetése miatt - közel 20 százalékkal kívánja csökkenteni a kórházaknak jutó pontok alapján járó támogatást. Ha ezt az OEP meglépi, illetve a kormány támogatja, megjósolható, hogy a legtöbb kórház vag y csődbe megy, vagy nagyon nem kívánatosan - finoman fogalmazva - a támogatás alapjául szolgáló pontok valótlan jelentésére kényszerül. Tessék mondani, kinek érdeke ez!? Elkeserítő számomra, hogy a 2001. évi költségvetésben nem látom a tervezett nyugdíjref ormot. Ennek két lényeges pontját szeretném kiemelni. Önök bizonyára tudják, degresszió van életben, ami ellen már régen harcolunk. Ötvenezer forint felett a nyugdíjalap és a beszámítható összeg sávosan csökken. A