Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÁDAI PÉTER (SZDSZ):
5252 Szólni szeretnék a kórházi ágyak úgynevezett karcsúsításáról. Már korábban is elmondtam, megismétlem: alapos hatástanulmányok, a kórház ellátási körzete, az ott élők betegségének pontos ismerete nélkül, ráadásul politikai felhangokkal kísért me gyei egyeztetéshez kötve, elhibázott, eredményeit tekintve biztosan kudarcra ítélt törekvés. (20.00) Nem vitatom, hogy nem mai probléma, de a magyar közmondás szerint más kárán tanul az okos. Hogy hogyan szól a magyar közmondás arról, aki a sajátján sem ta nul, azt gondolom, képviselőtársaim tudják. Amortizáció az egészségügyben; egyetértek államtitkár úr múltkori nekem adott válaszával, hogy ennek bevezetése lehetetlen anyagi helyzetbe hozná a fenntartó önkormányzatokat. De kérdezem, miért nem marad a terül eten befolyó személyi jövedelemadó nagyobb hányada az önkormányzatoknál. Ez segítene abban, hogy korszerű műszerekkel legyenek képesek ellátni a területen működő kórházakat, és a költségek is csökkennének. Sok megvalósítható ötletet ismerek ezzel a témával kapcsolatban, de gondolom, a minisztérium is. Csak némi keserűséggel jegyzem meg, hogy a futballra támogatásként megjelölt 22 milliárd forint, az országimázsra elköltött pénz vagy a Miniszterelnöki Hivatalra fordított több tízmilliárd alkalmas lenne arra, hogy ezt a nagyon égető gondot elkezdjük megoldani. A terhességi és gyermekágyi segélyekre a költségvetés 8,9 milliárd forintot tervez, s ez látszólag nagy szám. Azonban alig több, mint a 2000. évi várható teljesítés. A terv nem számol sem a születések, s em az igénybe vevők számának növekedésével. Némi szarkazmussal kijelentem, hogy nesze neked a Fidesz választási programjából a háromgyerekes családmodell.