Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
5249 A politizálásunkkal nem nye rtük meg az egyházak támogatását. De ennek semmi köze a költségvetési vitához! (Dr. Salamon László: Nem én beszélek erről, hanem te!) Az égadta világon semmi köze, mert nem is akartuk megvásárolni, és meggyőződésem - remélem , hogy a jelenlegi kormány sem akarja megvásárolni az egyházak jóindulatát. Az a probléma, ami az egyházak finanszírozásával kapcsolatos volt az előző időszak alatt, nyilván egy csapásra nem volt megoldható. És az a csúsztatás sajnos, Salamon képviselőtársam, abban, amit mond, hogy a c iklus elején kapott problémákat megpróbálja kivetíteni a ciklus egész időszakára. (Dr. Latorcai János: Csak az első két évre!) Tehát volt egy örökölt probléma, ami értelemszerű volt; súlyos történelmi örökséget kellett kezelnie az Antallkormánynak is és n ekünk is. Ennek az első időszakában lehetett finanszírozási probléma, de folyamatosan arra törekedtünk, hogy ezt a finanszírozási problémát megoldjuk. (Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Én úgy gondolom, hogy a megol dás megszületett, és ezt már nem lehet kifogásolni. Azt lehet vitatni, hogy ez kellő idő alatt történte meg vagy nem. Nyilván most már kedvezőbb helyzetben van a jelenlegi kormány, mert egy sokkal jobb induló pozíciót kapott ezen a területen is meg a gazd aság területén is, és a kettő együtt azt teszi lehetővé, hogy az egyházi finanszírozást is sokkal magasabb színvonalon tudják csinálni. De ez nem jelenti azt, hogy a szocialista kormányzat ideje alatt ezeket a kérdéseket nem rendeztük volna. Éppen ezért én ... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Csak még egy gondolatot, elnök úr. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :