Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz):
5247 és ennek a kormánynak kellett most, az idén ősszel a vatikáni megállapodásban vállaltakat a parlament elé terjesztenie adótörvényekben és a költségvetési törvényben. Harmadrészt pedig: azt, hogy vannak olyan képviselők , akik a kormány és az egyház megállapodásánál többet szeretnének elérni, nem tartom problémának, hiszen valamennyiünknek szubjektív véleménye van arról, hogy mennyire kell az államnak támogatnia az egyházak újraindulását, újraépítkezését. Én azt gondolom, hogy a kormány a maga voksát letette, azokat a megállapodásokat kéri elfogadni a tisztelt Háztól, amelyeket ezekben a törvényekben benyújtott, és ennél nem többet. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre meg adom a szót Salamon László képviselő úrnak. DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz) : Én igazán olyan finoman igyekeztem legelőször fogalmazni. Én azt mondtam, hogy a Szocialista Pártra nem jellemző az a fajta támogatás, amit Hegyi képviselőtársam szavaiban elismertem, és visszamenőleg is elismertem. De ha már ezt a finom megfogalmazást sem tudták képviselőtársaim elfogadni, és ilyen vitát nyitottak, akkor ahhoz kapcsolódva, amit az államtitkár úr az imént mondott, egyet azért hadd mondjak. Kérem szépen, az elmúlt ciklu sban törvénysértő módon nem kapták meg az egyházak a normatívákat. Nem utalták át azokat a pénzeket, amiket a költségvetési törvény szerint oda kellett volna adni, és az egyházi iskolák az összeomlás szélén állottak. Amikor ezt a püspöki kar sérelmezte Hor n miniszterelnök úrnál, a miniszterelnök úr megígérte, hogy rendezi a kérdést, aztán nem rendezte. Ez így folyt két éven át, és ez a momentum, hogy az