Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - TÓTH ANDRÁS (Fidesz):
5202 agrárgazdaság a gazdasági növekedéshez hozzájárult, ez az alacsony szint növekedjen a későbbiek során. Említettem annak az elemzésekor, hogy mennyiben felelünk meg az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénynek, azt kell vizsgáln unk, hogy milyen folyó támogatásokat biztosítunk az agrárgazdaság céljaira. Itt három alapvető támogatásfajtát tudunk megkülönböztetni. Szeretném ezeknek a funkcióját is egy kicsit elemezgetni. E piacrajutási támogatások egyrészt az export ösztönzését szol gálják, azt, hogy a magyar termékek az exportpiacon is versenyképesek legyenek. Ebben egy kicsit vissza kell fogni a támogatás mértékét az uniós elvárások miatt. Piacrajutási támogatásokkal kezeljük a jelentkező, előre nem látható piaci problémákat, illetv e bizonyos kialakult piaci helyzetek stabilitását is ilyen eszközökkel tudjuk megoldani. Egy másik támogatási csoport a termelés költségeit csökkentő támogatások csoportja. Ennek a funkciója gyakorlatilag egyfajta jövedelemkiegészítés, tehát azt a jövedelm et, amit nem tudnak a piacon elérni az agrárgazdasági vállalkozók, ezt kell ezekkel az eszközökkel kiegészíteni; illetve ezeknek a termelési költségeket csökkentő támogatásoknak lenne az a funkciója, hogy orientálja a termelőket bizonyos irányba. Kicsit ké sőbb fogok ezzel foglalkozni, hogy álláspontom szerint a jelenlegi rendszerben inkább a jövedelemkiegészítési funkció az, ami teljesül, kevésbé a termelésorientáló tényező. A fejlesztési támogatások egyértelmű célja, hogy a gazdasági növekedésnek a gazdasá gi alapjait, a termelőeszközeit megteremtse, segítse ebben a gazdálkodókat. Említettem, hogy jelentős mértékben növekszik az agrárgazdaság irányába felhasználható pénzeszközök összege