Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - POZSGAI BALÁZS (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ (MSZP):
5197 ebben a megyében az első félévben még mindig több munkahely szűnt meg, mint amennyi létrejött. Amíg 1988ban 4 milliárd forintban határozta meg az előző kormány a közmunkaprogramok támogatására fordítható összeget, addig a jelenlegi kormányzat 1999ben és 2000ben 22 milliárd forintot különített el erre a célra, és ezt a keretet a 20012002es költségvetésben sem kívánja emelni; tehát négy éven át ugyanannyi, vagyis folyamatosan csökkenő mértékű. Elismerve azt, hogy a közmunka gazdasági szempontból nem a leghatékonyabb foglalkoztatási forma, meg kel l jegyeznem, hogy szociális szempontból mégis vitathatatlanul szükséges, a hátrányos helyzetű térségekben pedig alternatíva nélkül álló foglalkoztatáspolitikai eszköz. A legelesettebb, hosszú távú elhelyezkedésre esélytelen rétegek időről időre történő vis szaintegrálása a munka világába hozzájárulhat hosszabb távon a felzárkózásukhoz. Az értelmes és hasznos munkával eltöltött idő csökkentheti a nagymértékű megbetegedéseket, a pszichés és mentális zavarok megjelenését. Hosszabb távon ez a költségvetés számár a csak előnyös lehet. A Széchenyiterv kapcsán felmerülő nagyszabású állami beruházások - melyeket ugyan a költségvetésben nem lehet nyomon követni, de ha mégis lesznek - jó lehetőséget kínálnának arra, hogy nagyobb, ma még munka nélkül lévő tömegek részes ülhessenek a beruházások munkahelyteremtő áldásaiból. Itt van például az M3as autópálya építése, ami Füzesabony és Polgár között nagyon sok aprófalvas településen keresztül folyik, és ezeken az aprófalvas településeken igen nagy a munkanélküliség. Nincs b etervezve sem erre az évre, sem a jövő évre, hogy közmunkával segítsék az autópálya építését, pedig köztudott, hogy... (Közbeszólásra:) Ezt onnan tudom, kedves képviselőtársaim, hogy idén nyáron, nem túl rég, vagy egy hónapja, amikor találkoztunk a kivitel ező céggel, erre