Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HEGYI GYULA (MSZP):
5188 gazdálkodásról beszélünk, akkor arról kellene szót ejtenünk, hogy milyen is valójában az önkormányzatok részesedé se, hogy a gyors gazdasági növekedésből mennyit profitálnak. Az adatok azt mutatják, hogy évről évre csökken a GDPhez viszonyítva az önkormányzati bevételek részaránya. És azt is hozzá kell tenni: közben ennél jóval nagyobb arányban emelkedik a központi k öltségvetési szervek támogatása, akár még nominálértékben is. Hozzá kell azt is tennem, hogy a béremelkedésekkel sem dicsekednék annyit, tudniillik, ha alaposan elolvasta a kormánya előterjesztését, abban azt találhatja, hogy meg kellett emelni a béreket a várható inflációval, valamint a GDP növekményének a felével. Önmagában ez csak azt jelzi, hogy minden béremelkedés, illetménynövekedés ellenére a bérek, illetmények részaránya a GDPn, a hozzáadott értéken belül mérséklődik. Ebben a perspektívában kellene a helyzetet vizsgálni, tisztelt képviselőtársam, és nem pusztán propagandaszólamok alapján! Köszönöm a figyelmet. (17.50) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak. HEGYI GYULA (MSZP) : Köszö nöm szépen, elnök úr. Én abban egyetértek Balla képviselő úrral, hogy valóban az önkormányzat is része az állami szférának, és nagyon tévesen fogalmaznak azok, akik az állami újraelosztás arányát is próbálják szembeállítani az önkormányzatok részesedésével , amely egy magyar babona, külföldön mindenki tudja, hogy a kormányzatnak több része van, de a két alapvető része a központi kormányzat és az önkormányzat. Ha azonban ezt elfogadjuk, akkor azért, engedje meg, mégiscsak feltűnő, hogy például a Miniszterelnö ki Hivatalnak a