Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - BALLA GYÖRGY (Fidesz):
5186 Két percre megadom a szót Balla György képviselő úrnak, Fidesz. BALLA GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kicsit mosolyognom kellett magamban, mert úgy éreztem magam, mint hogyha a kisfiammal beszélgetnék. Ő teszi azt ugyanis, hogy mondom, hogy játsszunk még egyet, k ettőt, akkor az egyre azt mondja, hogy legalább kettőt játsszunk, a kettőre azt mondja, hogy legalább hármat játsszunk. Érdekes módon most ugyanazok a képviselők követelnek nagyobb összegeket különböző feladatokra, akiknek ez, amikor tehették volna, eszükb e sem jutott. A gátépítésről csak annyit Jauernik képviselő úr, merthogy ez érint talán mindkettőnket: volt egy '94ben született kormányhatározat, talán tud róla. Az nem mondott mást, mint azt, hogy 33 milliárd forintot kellett volna a gátakra költeni nég y év alatt. Önök ezt majdnem teljesítették: elköltöttek rá 5 milliárd forintot négy év alatt. Ugyanannyit, mint a polgári kormány egyébként egy év alatt, úgy, hogy még nem volt árvíz. Szeretném emlékeztetni, hogy a '99es költségvetési évben, amelyet '98b an terveztünk, még nem lehetett tudni a 2000es árvizet; még a '99. tavaszit sem lehetett tudni. Ehhez képest most is 6 milliárd forint van a költségvetésben, és ha jár a megyében - gondolom, néha szokott járni , akkor látja, hogy milyen munkák folynak ot t. Ehhez képest számon kérni azt, hogy kevés valami, az legalábbis meglepő. (Molnár Róbert elfoglalja jegyzői székét.) A másik, amit én próbáltam az elején magyarázni, de úgy látom, hogy kicsi volt a sikere: egy önkormányzatot, bármilyen furcsa, nem lehet úgy tekinteni, hogy ezek azok az állami juttatások, amelyek közvetlenül az önkormányzatnak mennek,