Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HEGYI GYULA (MSZP):
5183 mostanában fejlesztik duplájára ezt az üzemet. Úgyhogy ez is benne van. A másik: előszeretettel hallom, hogy az önkormányzatoknál milyen a bérnövekedés. De mindig, még mielőtt a pedagógusok örömü kben elsírnák magukat, figyelmeztetem őket arra, hogy számítsák ki ennek éves átlagát, amely alig éri el a 15 százalékot, és amit bátran kiegészíthetnek a 2002. évi 7,25 százalékkal. Ez átlagban 19 százalék a két év alatt. Tegyék össze az inflációs eredmén yeket, és keressék, hogy hol van benne a reálbérnövekedés - sehol! Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szó Hegyi Gyula képviselő úrnak, MSZP. HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. É n viszont tegnap egy olyan demonstráción vettem részt a II. kerületben, amelyet egy polgári önkormányzat, egy fideszes önkormányzat intézkedése ellen szerveztek az ott lakók. Persze, a polgármester urat is meg lehet érteni, ugyanis arra hivatkozott, hogy a nnyira nincsen pénze, hogy kénytelen eladni a zöldterületeket, amelyekre sokemeletes házakat építenek be, Budán, amely a zöldterületeiről híres. Ilyen értelemben a tüntetők persze nem érezték, hogy nem a II. kerületi fideszes polgármester, hanem tulajdonké ppen maga a kormány ellen kellene tiltakozniuk. Hiszen az igazság az, hogy ha ön megkérdezi fideszes képviselőtársait, nagyon sok önkormányzatban, négyszemközt biztosan nem azt mondják, hogy sok pénze van az önkormányzatnak. Én még ilyen polgármestert és ö nkormányzati képviselőt ebben az országban nem hallottam. Lehet, hogy ön alpolgármesterként az egyetlen