Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BALLA GYÖRGY (Fidesz):
5179 belül. Ez esetben miért érdeke a kormányzó pártoknak a változatlans ág? Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Balla György képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Vargáné Kerékgyártó Ildikó. BALLA GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. T isztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nem meglepő, hogy Szolnok város alpolgármestereként elsősorban az önkormányzatokat érintő költségvetési részekkel szeretnék foglalkozni hozzászólásomban. Ez az első olyan év, amiko r egy olyan anyag fekszik a képviselők előtt, amely ugyan ugyanazokat a megszokott formai jegyeket viseli, amihez az éves költségvetések tárgyalásakor már hozzászoktunk, és mégis más minden eddigi költségvetésnél. A magyar gazdaság a polgári kormány gazdas ágpolitikájának eredményeképpen olyan növekedési pályára került, amelyet a nemzetközi átlagnál jóval magasabb növekedési ütem és ugyanakkor fokozatosan csökkenő infláció, valamint konszolidált egyensúlyi helyzet jellemez. A tudatosan kialakított és felváll alt jövedelmi, fiskális, monetáris és árfolyampolitika összehangoltsága révén a gazdaság elmozdult abba az irányba, melyben a 2000. évben a GDP növekedése 4,55 százalék körül várható, és a 2001. évtől tovább növekszik. A vállalkozások jövedelmezősége az utóbbi évben növekedett. Jövőre a kormány a kis- és középvállalkozók terheinek jelentős csökkentésével igyekszik ösztönözni a beruházásokat. Az elkövetkezendő években az egy keresőre jutó