Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - DR. KURUCSAI CSABA (FKGP):
5028 előirányzatai csoporton belül a Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség kiemelt előirányzatként 2001ben 10 millió forint, 2002ben 15 millió forint támogatást kapjon. A szociális ágazaton belül a másik jelentős terület, mellyel foglalkozni szeretnék, a pszichiátriai és szenvedélybeteg ek, valamint a bentlakásos fogyatékosellátás. Teszem ezt annak ellenére, hogy 2001re 535 ezer forint/ellátott, míg 2002re 596 ezer forint/ellátott hozzájárulás illeti az e körbe tartozó intézményeket. Nyomban a legelején szeretném leszögezni, hogy a norm atív finanszírozás bevezetése és az értelmi fogyatékos gyermekek gondozásának állami egészségügyi gyermekotthonból önkormányzati finanszírozás alá helyezése óta ilyen jelentős forrásnövekedés ebben az intézménystruktúrában nem volt. Azok az önkormányzatok vehetik igénybe a hozzájárulást, melyek a szociális törvényben szabályozott módon pszichiátriai és szenvedélybetegek, fogyatékosok - látás, mozgás, értelmi és halmozottan fogyatékosok - ápológondozó otthonát, rehabilitációs intézményét legalább tíz férő hellyel tartják fenn. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményrendszer országosan mintegy 400 ezer főnek nyújt szolgáltatást. A szociális törvény megalkotása óta eltelt időben folyamatosan nő az intézmények által biztosított ellátások iránti igé ny, melynek legfontosabb összetevői a kedvezőtlen demográfiai, illetve anyagijövedelmi viszonyok. Az országos adatokat nem ismerem, de Baranya megyében a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a fogyatékosok adják a bentlakásos gondozottak kétharmad át. Amint azt az előzőekben is mondtam, a normatíva 1998hoz viszonyított csaknem 150 ezer forintos növekedése jelentősen javította és javítja a fogyatékosintézeti ellátottak helyzetét.