Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
4785 Köszönöm szépen, képviselő asszony. Keller László képviselő urat illeti ismét a szó, kétperces időtartamban, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr! KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves S urján Képviselőtársam! Ez egyszerűen rágalmazás, amit ön itt folytat! Kitalál egy verziót arra vonatkozóan, hogy "mi lett volna, ha...", erre ön felállít egy hosszú történetet, amit egyáltalán nem tud alátámasztani, mert az előző kormányzat '97 végén terje sztett be egy egyéves költségvetést 1998ra, ahogy Béki Gabriella erre utalt. Most tárgyalunk először két darab egyéves költségvetésről - akkor nem tárgyaltunk arról. Voltak irányszámok, de senkinek nem volt szándékában a '97ben elfogadott nyugdíjemelésre vonatkozó törvényt megváltoztatni. Ezt Surján képviselő úr sehol nem tudja bebizonyítani, hogy ilyen szándék lett volna. Igen, kompromisszumot kötöttünk. Ebben benne volt az is, hogy '99ben milyen mértékben fog emelkedni a nyugdíj. Azt gondolom, hogy a k ompromisszumba mindenkinek bele kell vinni azt, amit fel tud ajánlani. Azt gondolom, hogy ettől nem tudott volna eltérni, ha mi kormányozunk tovább, ettől a lehetőségtől, ettől a kötelezettségtől egyáltalán nem lehetett volna eltérni. Azért fájdalmas az, a mit ön tesz és rágalomhadjáratot indít a korábbi időszakkal szemben, mert amikor önök nyilvánosságra hozták, hogy 3 százalékos többlet nyugdíjemelésben gondolkodnak, az ellenzéki oldalról egyetlenegy sanda megjegyzés nem hangzott el. Örültünk neki, örömünk et fejeztük ki, hogy a kormányzat vagy a legnagyobb kormánypárt úgy gondolja, hogy a 3 százalékot oda kell adni.