Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF):
4769 teszi ki, bekerüljön az alapok költségvetésébe; és akkor újra emlékeztetni fogom képviselőtársaimat, hogy a tel jes egészségügyi ellátás részesedése a GDPből ma 4,4 százalék, de 2002re 3,9 százalék lesz. Ennek kapcsán kell megemlíteni a költségvetésben a 113. §ban tett javaslatot, melyben a kormány arra tesz indítványt, hogy az Országgyűlés a Magyar Televízió Rt. 2000. augusztus 31én fennálló, a törvény 19. számú melléklete a) pontjában felsorolt, összesen 7 milliárd 243 millió és így tovább forint köztartozásának megfizetését elengedi. Szeretném megkérdezni, tisztelt kormány, hogy miért kellene elengedni egy áll ami intézmény köztartozását. Megfizeti a magánszemély, megfizeti a munkáltatója, minden hátralékot be kell hajtani. Az állam tartozhat ekkora összeggel?! Tényleg megengedhetjük magunknak? Külső forrásokat keresünk. Hát itt egy olyan forrás, amelyikkel nagy ságát tekintve már igazán lehetne mit kezdeni. Ezek voltak a normaszövegből azok a pontok, amelyeket a magam részéről szükségesnek tartottam a költségvetéssel összefüggésben megemlíteni, és őszintén remélem, hogy a kormánypárti képviselőtársaim részéről a hozzászólásomhoz lesznek megjegyzések, kiegészítések a közmegegyezést szolgálandó. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő asszony, a felszólalását. Kétperces hozzászólásra kért leh etőséget Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr! DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) :