Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz):
4741 Van egy olyan p élda, ami kicsikét talán sarkos - hiszen minden példa picit sarkos , ami azt mondja, hogy ha van egy szivacs, ami kiszáradt, és azt szeretnénk, hogy az egy olyan szivacs legyen, amelyik működni tud, akkor arra valamilyen módon vizet kell önteni. De elteli k egykét óra, egykét nap, a szivacsra újabb víz kell, és igazából semmi nem változott. Csak azt tudjuk, hogy újbólújból vizet kell rá önteni. És van a példának egy másik szereplője: egy cserép föld, amire ha vizet öntünk, akkor elképzelhető az, hogy a v íz táplálásával egy bizonyos idő után valami termés ki is hajt ebből a földből. Ezzel a példával csak azt szerettem volna szemléltetni önöknek, hogy a forrás kell, a víz kell mind a kettőnek, de én azt tartom reálisnak, hogy ha azt a szerkezetet, amit most egészségügynek hívunk, annak akár az ellátórendszerét, szolgáltató rendszerét, akár a finanszírozási rendszerét inkább a termőföldhöz kellene hasonlóvá tenni, és akkor talán előrébb jutnánk. A tbköltségvetés 20012002es számai azt a lehetőséget biztosít ják az egészségügyi rendszer számára, hogy talpon maradjon, és elinduljon a termőföld felé irányuló folyamatban. Ezt a lehetőséget a költségvetés biztosítja, hiszen a lejtőről elindult, a lejtőn megállt, majd pedig elkezdett emelkedni az egészségügy képzel etbeli grafikonja. A továbblépésben azonban még - elismerve az ellenzéki oldal néhány kritikáját - van még tennivalónk. Most, jelen pillanatban ennyire futotta a kormánynak, ennyi volt a mozgástere és a lehetősége. De ha itt a parlamentben, itt a Házban eg y konszenzus tud kialakulni, akkor én elképzelhetőnek tartom, hogy a szerkezetváltás és a finanszírozás módosításával talán még nagyobb eredményeket lehet majd a közeljövőben elérni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)