Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz):
4739 Van egy másik lehetőség, amit, azt gondolom, talán kár lenne kihagyni az egészségügy átalakításában: az esetleges külső források megjelenése. Itt megint csak egyfajta félelem szokott az utóbbi időben eluralkodni a tisztelt Házban. Én azt gondolom, hogy nem szabad erről a lehetőségéről lemondani a magyar egészségügynek. Többet el tudok fogadni, de hadd hangsúlyozzak egyet: azt, hogy ezt a forrásbevonást megfelelő korlátok között, valamilyen módon irányítottan - csúnya szó, amit mondani fogok , nem mazsolázva kell az egé szségügy számára biztosítani. Az elmúlt kéthárom évben megindultak spontán - nyilván a megfelelő jogi háttérrel azért - privatizációs folyamatok. Ezekben a folyamatokban kerültek ki például a különböző képalkotási eljárások, citológiai eljárások olyan pri vát szektorokba, ami nem biztos, hogy az egészségügy teljes felemelkedését, teljes átalakítását segíti. De arra mindenféleképp jó volt és jó ez a folyamat, hogy bebizonyítsa azt, hogy az egészségügyben megfelelő módon, szervezett munkával, igenis van mód é s lehetőség arra, hogy pluszforrásokat vonjunk be. Az én megítélésem szerint azonban éppen azért, mert felelős képviselők ülnek a Házban, éppen azért, mert az önkormányzatoknál meggyőződésem szerint - függetlenül pártállástól - felelős képviselők, felelős városvezetők találhatók, az egészségügy átalakítását globálisan, egységesen kell elképzelni. Azt a lehetőséget kell biztosítani az egészségügy számára - és itt a lehetőség biztosítását szeretném kiemelni , hogy ha valaki úgy gondolja, hogy ebbe a szektorb a érdemes egyébként forrást pluszba fektetnie, az kaphassa meg ezt a lehetőséget, a megfelelő biztosítékrendszer beépítésével természetszerűleg. Ha most megint NyugatEurópa felé fordulunk, és azt nézzük, hogy NyugatEurópában milyen szerkezete van