Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KARAKAS JÁNOS (MSZP):
4537 egyszeri kupléban volt, hogy hazament az ember, látta, megcsalta az asszony, erre kidobta a kanapét. Itt is hozunk majd egy törvényt; hogy ez a törvény most nem törvény, mert az a törvény, amit a tisztelt Fidesz mond. Többen felvetették, képviselőtársaim, hogy megvannake a kétéves költségvetés feltételei. Én is azok mellé állok, akik azt mondják, hogy nincsenek, mert ki tudja megmondani, például milyen lesz az élelmiszerárak inflációs hatása a jövő évben. Sokan nehezményezik, felvetik képviselőtársaim, hogy ez az átverés költségvetése. Igen, tisztes fideszes urak, az önbizalomhoz kell az egészséges optimizmus, ez tény és való. De ha ez túlzott, és különösen, ha ez kormányszintre emelkedik, akkor ez már inkább pro paganda, és én úgy érzem, a választóink tőlünk inkább a tárgyilagosságot várnák el. Megítélésem szerint nagyon tárgyilagos lenne, ha azt mondanák a nyugdíjasoknak, hogy nem plusz 3 százalékot kaptok, hanem úgy számolunk, hogy igenis 1011 százalékos lesz j övőre az infláció, és így legalább előre megkapjátok a pénzt, és a jövő év végén nem kell nektek odaadni azt a plusz 3 százalékot, plusz a késedelmi kamatokat. Beszélünk az állampolgár biztonságáról. Írja az újság, hogy nyereségérdekeltté kell tenni a rend őrséget. Magyarán: ki mennyit büntet, annyival jobb lesz neki, és talán akkor telik pénz arra, hogy a túlóradíjat vagy a kilométerpénzt ki lehessen fizetni. Ír az újság pályaelhagyó honvédekről is, hadd ne ragozzam tovább a dolgokat. Szó van a minimálbérrő l is, ami nagyon jó, nagyon örvendetes dolog, csak nem tudom például, hogy el lehete úgy intézni, mint ahogyan ezt legutóbb elintézték Orbán Viktor jelenlétében. Azért nem készült hatástanulmány, mert ennek nincs kihatása. Kérem, csak az agrárgazdaságban, az