Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MOLNÁR ALBERT (MSZP):
4529 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Más ellenzéki barátaimmal, kollégáimmal ellentétben nemhogy kétéves költségvetést vártam a kormánytól, hanem egyenesen egy ötéves tervet. Ebben az országban hagyományai vannak az ötéves költségvetésnek, hagyományai vannak annak is, hogy háromszor ül össze egy évben a parlament. Ha az azonnali kérdésekre kilenc hét múlva van válasz - ha van , akkor érzik ennek a tragikomikumát. De ezzel ki is töltöttem az epémet. Az ellenzéknek megvan az oka az aggódásra a kétéves költségvetéssel kapcsolatban. Én sem tudok mást mondani, hogy lásd a 2000. évi költségvetést, amikor is az inflációban számításaim szerint legalább 2,53 százalékot fognak tévedni. Ez nem apró tévedés, 2300 milliárd forint, és ezt a 2300 milliárd forintot egy elegáns megoldással illene a Ház elé terj eszteni azért, hogy mire kívánja költeni a kormány és hova akarja adni. Nem szabad lebecsülni a 2,53 százalékot. Angliában ha eltér a szám a becsülttől, akkor a kormány a parlament elé terjeszti, hogy a többlettel mit kíván tenni. Nehogy félreértés essék, akkor is a többség dönti el, hogy mire fordítsák, de az ellenzéknek legalább megvan a lehetőségnek arra, hogy elmondja, ezt mire kívánja költeni. Itt nem arról van szó, hogy mi jobb költségvetést tudnánk csinálni. Lehet, hogy máshova tennénk milliárdokat, mint ahogy elmondtuk, de a külső körülményeket mi sem tudnánk befolyásolni. Mi azt mondjuk, hogy ilyen külső környezetben ennyi bizonytalansággal nem lehet jó költségvetést csinálni, különösen kétéveset nem. A pénzügyi szakmában becslésnek hívják azt, ami t készítettek. Amikor az infláció 45 vagy 57 százalék, a 3040 százalékos eltérést nem lehet másnak minősíteni. (22.20)