Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
4350 központi, regionális és helyi intézményrendszer továbbfejlesztése, a hazai támogatási rendszer átalakítása, tervezési, programkészítési és lebonyolítási kapacitások megerősítése". Ezt ígéri tehát a kormány, s ha komolyan gondolja, akkor ennek bizony meg kellene jelennie a költségvetés tervezetében. Ennek azonban nyomát sem találjuk, sem rendszerszerűen, sem konkrétan. A közösségi vívmányok átvételével kapcsolatos gazdaságfejlesztések a program szerint 650 mill iárd forintot tennének ki három évre, tehát a 200020012002. évre. Ebből 65 milliárdot, tehát 10 százalékot kellene az önkormányzatoknak saját erőként felmutatni. Ez az, ami nincs, de nemhogy erre, más fejlesztések kapcsán sincs meg a saját erő - úgy, aho gy azt az előbb jeleztem; természetesen mindez az Európába vezető úton. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Varga Mihály pénzügyminisztériumi politikai államtitkár úr kért két percben hozzászólási lehetőséget. Öné a szó, államtitkár úr. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak egy percet kívánok a frakcióm idejébő l elvenni, hogy röviden reagáljak néhány elhangzott dologra; jobban mondva csak két dologra szeretnék. Az egyik, hogy a korábban elmondottakkal szemben arról van szó - és ezt az Állami Számvevőszék jelentése is megerősíti , hogy a kétéves költségvetés ter vezésének jogi kereteit a kormány megteremtette. Tehát semmiféle olyan törvénytelen -