Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF):
4317 feltételrendsze rre próbált az elmúlt néhány évben megoldást találni az ISMfejezet alatt látható költségvetés. Meggyőződésem, hogy az irány jó, de természetesen nagyon sok olyan dolog marad még nyitva, amit majd kezelni kell, értek ez alatt a sportágfejlesztésektől kezdv e a különböző olimpiai sportágak helyzetbe hozásán keresztül minden egyes olyan körülményt, ami azt eredményezi majd, hogy egyrészt az élsport, illetve a látványsport, másrészt a szabadidősport, harmadrészt a fogyatékossport és az iskolai sport is a megfel elő helyre kerüljön. Igen, ilyen felsorolást alkalmaz a finanszírozásnál a költségvetés, ezt jónak tartom, mert külön fejezeteken keresztül próbál hatékonyan segíteni ezeken a területeken. Az elmúlt kéthárom év sportköltségvetésének és gazdálkodásának ere dménye, hogy kiszámítható, mindenki által átlátható finanszírozás kezd megvalósulni folyamatosan a sport területén a költségvetés ezen fejezetein, illetve azokon az ellenőrzéseken keresztül, amelyek az elmúlt időszakban elindultak és meg is valósultak. Mos t is vannak olyan hírek, hogy ellenőrzik azokat a pénzeket, amelyeket az ISMen keresztül a sport különböző területeire átutaltak. Miért fontos ez? Azért fontos, mert 1998 előtt - mint bizonyára emlékeznek rá - hihetetlen társadalombiztosítási és más járul ékok adósságként halmozódtak fel a különböző egyesületeknél és szövetségeknél, miközben bizonyos sportvezetők komoly juttatásokat vettek fel, amit hallgatólagosan tudomásul vettek. A másik oldalon pedig, ha nem is nyakló nélkül, de nagyon sok területen ell enőrzés nélkül, illetve kijárásos alapon történt a sport finanszírozása. Ezt megszüntette ez a költségvetés, hiszen az ISMen keresztül finanszírozott sportterületek nagyon komoly ellenőrzés alá vannak vetve, és az elmúlt években kizáró ok volt bármiféle