Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP):
4303 száza lékkal lesz magasabb, mint ebben az évben volt. Ezt a fajta támogatást, mint tudjuk, az önkormányzatok feladatokra és létszámra vetítetten kapják, meglehetősen bonyolult számítási mód szerint. Huszonöt jogcím van felsorolva, ezek közül teljesen új a gondoz ási központ működtetésére fordítható összeg. A gondozási központ intézményét a szociális törvény teremtette meg, és magában foglalja a házi segítségnyújtást, idősek otthonának működtetését és étkeztetését. Szintén teljesen új jogcím a normatív támogatás kö rében a szociális intézmények módszertani ellátása. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a bentlakásos intézmény módszertani feladatainak ellátására, hanem a családsegítő szolgálat ilyen jellegű feladatainak ellátásra is jár a jövőben hozzájárulás. Ez azért jó, me rt így ezt az önkormányzatnak nem kell máshonnan megteremteni, hiszen ilyen feladata nyilvánvalóan van. Az ÁSZ a normatívák egyes jogcímeinek számítási módját hiányosnak jelezte. Így a 3. számú melléklet 14. pontjában szereplő nappali szociális intézményi ellátáshoz való hozzájárulásnál a hajléktalan nappali melegedők létszámának mérését, vagy a 21. b) és c) pontban szereplő korai fejlesztéshez és fejlesztőfelkészítéshez kapcsolódó normatív támogatásnál nem látja igazoltnak a részt vevő gyermekek számát. Mi nt jelzi a 3. számú füzetében, az igénybevételi létszám sem a statisztikából, sem a tanügyi nyilvántartóból nem megállapítható. Számomra viszont ez így értelmezhetetlen, mert ez lényegében azt jelenti, hogy akkor ezek a nyilvántartások hamisak lennének? Ez t nehezen tudom elképzelni; akkor itt bővebb magyarázatra lenne szükség az ÁSZ részéről. Az azonban elfogadható megállapítás, hogy a 3. számú melléklet 2. r) pont szerinti számítási mód, amely átlagot számít, messze áll a tényleges igénybevétel valódiságát ól. De ebben az a veszélyes, hogy nemcsak plusz, hanem mínusz eredményre is