Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 5 (154. szám) - Göndör István (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "A kör bezárult, autópálya-építés tárgyában" címmel
408 betegek érdekeit tartják fontosnak, nem elsősorban a fiskális politika, illetve a gyógyszergyártó cégek érdekei dominálnak, ahogy azt az előző k ormányzati ciklusban tapasztaltuk, hanem végre, az egészségügyi tárcával egyetemben, a betegek, ezen belül is a nyugdíjasok és a kisgyermekes családok érdekei kerülnek szem elé, és ezek kerülnek a fontossági sorrend elejére. Figyelmébe ajánlom ezt az ellen zéki képviselőtársaimnak is. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter : Néhány számot azért hadd soroljak fel, részben a képviselő asszony kérdésére is válaszolva. A lefolytatott ártárgyalások hatására az OEP ármegtakarítást vár, a betegek és az orvosok hatékony együttműködése esetén a betegek terhei éves szinten 23 milliárd forinttal fognak csökkenni jövőre. A beszerzési eljárás keretében a gyógyszerek esetében éves szinten 2 milliárd forint megtakarítást szeretne elérni az OEP. A kiskereskedelmi árrés változtatásától félmilliárd forint árréstömegmegtakarítás várható, ami szintén a gyógyszerek árának csökkenését eredményezi. A gyógyszerkör kiszélesítésével az OEP további 6 milliárd forint megtakarítást tervez elérni, ennek hatására a lakosság terhei is tovább fognak csökkenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Göndör István (MSZP) - a minisz terelnökhöz - "A kör bezárult, autópályaépítés tárgyában" címmel