Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 5 (154. szám) - Erkel Tibor (MIÉP) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - "Mi a Nemzeti Színház? Társulat vagy építési telek?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára:
404 kuratórium javasolta vezetőket. Ugyanezen okból nevelte, neveli a Nemzeti saját utánpótlását házon belül, és így válik ennek az élő organizmusnak a léte teljessé és megszakítatlanná. A valaha volt Pesti Magyar Színház Nemzeti Színház lett. Méltatlan e folyamat visszafordítása, államtitkár úr, kisstílű ízlésdiktátorok nyomására - vagy netán politikai okból? (Taps a MIÉP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. VÁRHEGYI ATTILA , a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára : Tisztelt Képviselő Úr! A '98as választásokat követően magunk is tiszteletben tartottuk a Nemzeti Színház korábban kinevezett igazg atójának személyét Ablonczy László személyében. Valóban nem függhet kormányzati ciklusoktól, de szerettük volna elkerülni azt a méltánytalan helyzetet, hogy miközben a Nemzeti Színháznak még volt igazgatója 1998ban, azonközben már az új igazgató kinevezés re került, még ha miniszteri főtanácsosként, akkor is. Méltánytalan volt ez, hiszen mindazokat a kulturális érdekeket sértette, amiről ön beszélt. Mi pont ennek az ellenkezőjét szerettük volna tenni, megadni a lehetőséget arra, hogy az új Nemzeti Színházna k az akkori kormány által kinevezett igazgatója legyen a szakma és a közvélemény megelégedésére. (Taps a kormánypártok soraiból.) (13.20)