Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 17 (164. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
4012 bizot tságok együttes ajánlását pedig T/2977/272. és 372. számokon kapták kézhez. Bejelentem, hogy a kiegészítő ajánlás 107/3. és 166/2. pontjaiban leírási hiba szerepel, a módosító javaslatok pontos szövegét az ülésteremben már kézhez kapták. Megadom a szót Var ga Mihály államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel egy komolyabb munkának értünk a végére, engedjék meg, hogy picit hosszabban, legalább tízperces időtartamban válaszoljak a vitában elhangzottakra és a felmerült módosításokra. Tisztelt Ház! Hamarosan, a módosító indítványok megszavazása után véget ér az a közös erőfeszítésünk, amelynek során kimunkáltuk a 2001. év ben bevezetendő adó- és járulékszabályok változásait. A képviselők nem voltak közömbösek a költségvetés bevételeit biztosító egyes törvények kodifikációs munkája során. Közel négyszáz módosító indítvány érkezett, amely kiemelt érdeklődést tanúsít. Közös sz ándékunk, hogy a kodifikáció végeztével olyan jogszabályok mentén szervezhessék az adózók mindennapjaikat, amelyek segítik őket adókötelezettségeik teljesítésében. Ezért köszönettel tartozom a tisztelt Háznak, a tisztelt képviselő hölgyeknek és uraknak. Eb ben az évben is a legkülönbözőbb fórumok vitatták meg a javasolt módosításokat. Civil szervezetek juttatták el észrevételeiket, kamarák fogalmazták meg a normaszövegeket, gazdasági elemzők pontosítottak számokat, a média tette a figyelem középpontjába nap nap után a tárca munkáját. Ezért is köszönettel tartozom. Köszönettel tartozom, mert lehet, hogy ez a figyelem néha erőteljesen a változtatások negatívumait hangsúlyozta, mégis segített abban, hogy az adózók a számok,