Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 17 (164. szám) - Dr. Németh Imre (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Milyen intézkedések történnek az agrártámogatási rendszer csődjének felszámolására?" címmel - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
3937 DR. NÉMETH IMRE (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Szeptember közepén nyújtottam be interpellációmat, arra keresve a választ, hogy milyen intézkedések tö rténnek az agrártámogatási rendszer csődjének felszámolására. A kérdés aktualitása azóta csak fokozódott. A kibontakozási hitel és a gazdahitelprogram a 2000. évi agrártámogatás két kiemelt területe. Mindkettőnek az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került gazdálkodók talpra állítását kellene szolgálnia. A fél éve kihirdetett pályázati felhívásra a mai napig mintegy 1700 kibontakozási pályázatot nyújtottak be a termelők, a hitelintézetek jóváhagyásával, de pénzhez eddig csak néhány kiváltságos termelő jutot t. A pályázati felhívás szerint az elbírálást a minisztériumnak a beérkezéstől számított 30 napon belül folyamatosan kell elvégeznie. Miért nem tartja be a minisztérium a saját maga által előírt határidőt? A termelők egy részének még gázolajra sincs pénze az őszi munkák elvégzéséhez. (16.00) Igaze a hír, mely szerint ön, miniszter úr, a bírálat eddigi menetét újraszabályozta, melynek értelmében a már elbírált pályázatokat újból át kell tekinteni, a társas vállalkozásoknál a cégbírósági bejegyzés kivonatát mellékelni kell a pályázathoz, kiemelve a vállalkozás típusát és lehetőség szerint a jogelődre vonatkozó információkat? A beruházási támogatások két kulcsfontosságú területén is súlyos problémák jelentkeztek. Július második hetében felfüggesztették a géptá mogatásokat, szeptember végétől ígérvényeket osztogatnak a jövő évi keret terhére, az ültetvények telepítéséhez pedig csak feleannyi támogatási keretet kaptak a megyék, mint amennyi pályázati igény beérkezett. Így többen nem tudják elvégezni a munkát. Emlé keztetni szeretném,