Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 17 (164. szám) - Körömi Attila (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Végrehajtotta-e az MSZP az állami tulajdonú pártingatlanok használatának rendezéséről szóló törvényt?" címmel - KÖRÖMI ATTILA (Fidesz):
3919 KÖRÖMI ATTILA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenki számára közismert tény, hogy az 1990 és 2000 közötti időszakban a Magyar Szocialista Párt egymagáb an kétszer annyi állami tulajdonú ingatlant használt, mint az összes parlamenti párt együttvéve. Az MSZMP jogutódjaként az MSZP használatába került állami ingatlanok az összes, pártok használatában lévő ingatlanvagyon 80 százalékát tették ki. Ezt a tényt a Szocialista Párt kivételével senki nem vitatta. Több esetben előfordult, hogy az MSZP a használatában álló állami ingatlanokat törvénysértő módon hasznosította. Ilyen volt a leányfalusi Villa Étterem esete is, amikor az MSZP az általa ingyenesen használt állami ingatlant jogellenesen továbbhasznosításra adta egy kft.nek. A parlament ötpárti támogatás mellett ezért is döntött úgy, hogy a pártok ingatlanhasználata terén mutatkozó, az MSZP javára fennálló, kirívó aránytalanságok kiküszöbölésére törvényt foga d el az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanokról. A törvény parlamenti vitája során az MSZP felszólalói részéről ködös, zavaros, egymástól teljesen eltérő számokat hallhattunk arról, hogy véleményük szerint ténylegesen hány ingatlant h asznál a Magyar Szocialista Párt. Kiss Péter még csak 69 helyiségről beszélt, Wiener György szocialista képviselő pedig már 128 állami és 56 önkormányzati ingatlant jelölt meg a szocialista kimutatás végeredményéül. A törvény által meghatározott mértéket m eghaladó állami ingatlanokat a pártoknak vissza kellett adniuk az államnak. A törvény értelmében az Országgyűlés a Kincstári Vagyoni Igazgatóság hatáskörébe utalta a visszaadási, illetőleg birtokbaadási eljárások lebonyolítását. A 2000. július 9én hatályb a lépett törvény végrehajtására megjelölt határidő október 9én lejárt.