Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 17 (164. szám) - Dr. Fenyvessy Zoltán (MIÉP) - a külügyminiszterhez - "Mindenkinek véget érnek-e a jugoszláviai háború terhei, vagy Magyarországon sokan továbbra is kénytelenek viselni azokat?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter:
3901 júniusában bevezetett embargó - amelynek kapcsán egyébként ezek a kormányintézkedések megszülettek - 1995 decemberében megszűnt. Ettől függetlenül - most már csak a múlt ismertetése céljából - jelzem, hogy az embargó által a magyar gazdaságnak okozott károk felmérése az elmúlt hét esztendőben folyamatosan évente megtörtént, s a különböző kormányok, a különböző nemzetközi szervezetek által megrendezett fórumokon ezeket az a datokat folyamatosan bemutatták. A nemzetközi közösség elismerte és méltányolta az érintett országok áldozatvállalását, de konkrét forrásokat, eszközöket a károk megtérítésére soha nem biztosított. Ez egyébként nemcsak Magyarország esetében érvényesült, ha nem a többi, Jugoszláviával szomszédos, gazdaságilag egyébként fejletlenebb és talán még jelentősebb veszteségeket szenvedett országokat illetően is. Ami viszont a jelenlegi helyzet szempontjából lényeges, az az, hogy a kormány aktív részvevője a délkeleteurópai térség felemelkedését szolgáló nemzetközi erőfeszítéseknek, részese az erre a célra alakult stabilitási egyezménynek. A szegedi folyamat elindítása, a jugoszláv ellenzéki városok és médiák támogatása, a gazdaság átalakítása terén szerzett tapasztal ataink különböző formákban történő átadása, a Duna medrének megtisztítását célzó erőfeszítések mindmind ennek a külpolitikai aktivitásnak és erőfeszítésnek a részét alkotják. (15.00) Mindez azt a célt szolgálja, hogy megelőzzük a hasonló konfliktusok kial akulását, és megfelelő környezetet, légkört teremtsünk a térséggel való gazdasági együttműködés fejlesztéséhez is. Közvetett módon e törekvésünk azt is szolgálja, hogy a délkeleteurópai újjáépítésbe való mind teljesebb bekapcsolódással kárpótoljuk vállalk ozóinkat a keletkezett veszteségekért. A kormány százmillió eurós