Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 5 (154. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről:
357 későbbiekben részletezi Kékkői Zoltán képviselőtársam. Az ez ügyben képviselt észrevételeink és javaslataink figyelmen kívül hagyásával elkövetett szabályozási hibák korrekció ját alapvető fontosságúnak tekintjük. Ellenben már most szóvá kell tennünk, hogy az adótörvényeket előkészítő tárgyalásokon ugyancsak süket fülekre találtak az üzemanyagok - 6 százalékos, majd további 4 százalékos - jövedéki adójának emelését célzó pénzügy miniszteri javaslatok kisgazda bírálata. Ezért immár a kormány adóemelői javaslatát kell a leghatározottabban elleneznünk. Nemcsak azért, mert hangos az ország az üzemanyagáraktól, hanem inkább azért, mert az előterjesztő által erőltetett adóemelés frontál isan ütközik a józan ésszel és a hidegen megfontolt közgazdasági számítással. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) Tartósan 30 dollár körüli - és a mai árat nem is mondom már: feletti - hordónkénti világpiaci olajár mellett kilátásba helyezni azt, hogy az üzemanyagárak amúgy is túlhajtott adótartalmát nem csökkentjük, ellenkezőleg, év mint év, benne a választások évében is növeljük, elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan bevételi szempontból, hiszen már most érzékelhető a különböző adókkal túlfeszített ár kere sletkorlátozó szerepe. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az adótétel úgymond valorizálása tovább löki az inflációt, ami már így is, tehát a javasolt emelés nélkül is egyre feszítőbb gond. Szembesülnünk kell azzal is, hogy az adóval gerjesztett ár jó s zolgálatot tesz a feketepiac bővülésének. Mindez kiteljesedik azzal, hogy az üzemanyagárak 25 százalékos áfával megfejelve - ami európai mércével is kirívó - rezzenéstelenül megmaradnak. Ki érti ezt a javaslatot? Mi nem. (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból: Mi sem. - Kuncze Gábor: Államtitkár úr sem.) Éppen ezért nem is támogatjuk. Megjegyezzük: sajnáljuk, hogy a múlt évben csak kifogásoltuk az ez évre szóló 7 százalékos