Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 5 (154. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
338 válik az adóterhek további csökkentése, a legkedvezőbb mértékre való beállása. A növekedést ösztönző adórendszer csökkenti az állami elvonások mértékét. A növekedés eredményéből a következő években vissza kell forgatni az egészségügyi és a nyugdíjrendszerbe, s javítani lehet az ellátás színvonalát, de ez már a költségvetés dolga lesz. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tárgyalt adó- és járulékt örvény újdonsága, hogy most érkezett el az a kedvező pillanat, amikor minden adózó polgár jelentősen részesedik a gazdasági növekedésből. A következő két évben méltányos és teljesíthető lesz az adóváltozás, és a változással a társadalom összességében nyer. A FideszMagyar Polgári Párt számot adhat Magyarország polgárainak, hogy választási programjának, az adók és járulékok módosítására tett ígéreteinek teljesítése felé halad, annak megvalósítását szolgálják az intézkedések, amikor a kormány kétszer egyéves adó- és járuléktörvényjavaslatát támogatja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót Burány Sándor úrnak, az MSZP képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak; őt Csúcs Lás zló úr, a Független Kisgazdapárt képviselője követi. BURÁNY SÁNDOR , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar gazdaság növekszik. Nagyon jó kimondani ezt, ám azt hiszem, velem együtt sokan gondolják úgy, jó lenne most már a saját bőrünkön is érezni ennek előnyeit. A jelenlegi kormány rendkívül büszke arra, hogy szerintük sikerült bebizonyítani: egyszerre lehetséges a