Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 28 (161. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz):
2675 Ennek a témának a kapcsán egykét eddigi problémára szeretném felhívni a figyelmet. Az MSZP padsoraiból bekiabálás jelleggel elhangzott, hogy nem volt 10 százalék alatti nyugdíjemelésre javaslat az elmúlt időszakban. Szeretném tájékozta tni önöket, hogy Burány Sándor tartott egy sajtótájékoztatót, ahol 9,5 százalékos nyugdíjemelésre tett javaslatot (Dr. Vojnik Mária közbeszól. - Varga Mihály: Így van!) , és amikor kiderült, hogy a Fideszfrakció tesz egy olyan javaslatot, amely ennél magas abb, akkor a tisztelt ellenzéki párt, az MSZP is emelte a tétet. De azt az egyet ne vonjuk itt a parlament előtt kétségbe, hogy ez a sajtótájékoztató elhangzott... (Keller László: Hányas módosító javaslatról beszél?) Ne haragudjanak, ezt önök mondták, erre mindképpen reagálni kell, ott hangzott el, amikor a járulékcsökkenésről volt szó. (Keller László: Nem is voltál itt a vitán!) A következőt mondanám el még az szjaval kapcsolatosan: az a közhiedelem él a magyar társadalomban, hogy azok a sávhatárok, amely ek Magyarországon vannak, túlságosan magasak, azonban ha szétnézünk Európában, megnézzük például a skandináv országokat, akkor kiderül, hogy azok a sávhatárok, amelyek a magyar adótörvényben meg vannak határozva, nem túl magasak, hiszen például Dániában a legmagasabb sávban 61 százalék adót fizetnek. (Kuncze Gábor: Az nem sávhatár, az kulcs! - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nyugalom! - Zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Elnézést, valóban igaza van Kuncze Gábor képviselő úrnak, a kulcsról beszéltem. ( Kuncze Gábor: Szólj, segítünk! - Varga Mihály: Most már lesz időd, Gábor, ráérsz!) A probléma az, hogy Magyarországon a sávhatárok vannak túlságosan alacsonyan meghatározva. Több képviselőtársam adott be módosító javaslatot ezzel kapcsolatosan, például az MDF is, és adtunk be mi is módosító