Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 28 (161. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. VERES JÁNOS (MSZP):
2590 Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most tehát megnyitom az első vitaszakaszt a közvetlen adók témakörére vonatkozóan. Kérdezem önöket, ki kíván felszólalni. Veres János képviselő úr jelezte hozzászólási szándékát, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Ö né a szó, képviselő úr. DR. VERES JÁNOS (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az első vitaszakaszban az ajánlás pontjai szerinti 16. ponttal kezdődő módosítócsomagról szeretnék beszélni. Ez az a módosítócsomag, amelyet kép viselőtársaimmal közösen jómagam is jegyeztem, és amely a Magyar Szocialista Párt azon indítványait tartalmazza, amely indítványok véleményünk szerint azért szükségesek, hogy az adótörvények módosítása után olyan adószabály legyen Magyarországon elfogadva, amely a leginkább méltányosan tudja kifejezni az adózással kapcsolatos terhek egyetemes voltát, azaz mindenkinek adófizetési kötelezettsége van. Ugyanakkor tudja azt is méltányolni és értékelni, hogy a társadalomban eltérő jövedelmű rétegek vannak, és leh etőleg elkerüljük azt a problémát, amely az 1999ben elfogadott adószabályok eredményeképpen a 2000. évi adózásnál már érzékelhetően feszültséget jelentenek. Nevezetesen azt a problémát, hogy az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező állampolgárok relatíve tö bb adót kell hogy fizessenek, és ezt az adózás technikai módosításával korrigálni lehet. Szeretnénk azt a problémát is elkerülni ezzel a módosító indítványunkkal, amely abból adódik, hogy a nagyjából a jövőre tervezett átlagjövedelem, tehát 96 ezer forint/ hó bruttó jövedelem körül kereső személyeknél egy relatív adótehernövekedés lépne be a mostani tervezet szerint. Ezért a