Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 27 (160. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása - PERLAKI JENŐ (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
2376 PERLAKI JENŐ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, hogy Jauernik képviselő úr helyes, igaz állításokat tett. Szeretném azzal kiegészíteni, hogy egyenlőtlenségek vannak. Ha összegezzük azt, ami elhangzott, ennek az a rezüméje , az az eredménye, hogy a kiegyenlítő rendszert erősíteni kell, és hozzájöhet még, hogy a normatívák vegyék figyelembe az adott feladatokat. Állítom, hogy kiszámíthatóak a forrásigények. Hivatkozom az angol, német példákra. Kiszámítják a forrásigényeket, a kkor is, ha egy kicsit más típusú a finanszírozás. Szeretném elmondani, hogy 11 milliárd önhikiforrás mellett az önkormányzatok 100 milliárd forintot elvontak a működésből fejlesztésre. Ez mutatja azt, hogy a kiegyenlítéssel lehet a működésre odavinni még a rendszeren belül is a pénzt. A többit a 260 milliárdhoz a vagyon értékesítéséből, illetve hitelekből teremtették elő. Csige úrnak szeretném mondani, hogy éppen az egyenlőtlenségek miatt nem érzik HajdúBiharban a hatást; Kósa úr remekül mondta korábban azt, hogy az átlag meg a 180 centis ember a 170 centis átlaghoz... Valóban az a helyzet, hogy HajdúBihar - az előbbi példára emlékszik Csige úr - a burkolt utak tekintetében is elmaradott. Megkérdeztü nk egyszer angol szakembereket arról, hogyan áll a kötelező óraszám Angliában - és azt kérdezték, hogy miről beszélünk. Törvényes munkaidő van, az a heti negyven vagy harmincvalahány óra, és kész, azt kell ledolgozni. Ez a lényeg a dologban (Mádai Péter: F enét a lényeg!) , és még egyszer mondom, hogy a kiegyenlítést erősíteni kell, és az egyenlőtlenségeket csökkenteni. Köszönöm. ELNÖK (Gyimóthy Géza) :