Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 27 (160. szám) - A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló törvényjavaslat; valamint az új szövetkezetekről szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója:
2168 taszítanak és olyan helyzetbe hoznak embercsoportokat, hogy nem élhetnek a jogosítványaikkal, azok bizony ilyen helyzetbe fognak kerülni. Tisztelt Ház! Azt gondolom, akkor, amikor a kormány és ezen belül a kormánynak az a része, az FVM, amely ezzel felelősséggel foglalkozott, úgy döntött, hogy ezt a lehetetlen helyzetet megoldja, akkor ez egy olyan tisztességes kezd eményezés volt, amely még ha érdekeket sérthet is bizonyos körökben, megérdemli a támogatást, és messze nem érdemli meg azokat az, azt kell mondanom, nagyonnagyon érdekből következő támadásokat, amelyeknek tanúi voltunk az eltelt időszakban, és valószínűl eg azok leszünk a következő időszakban is. Azzal, hogy a megoldás tökéletes vagy nem tökéletes, most nem kívánok foglalkozni, csupán arra utalok, hogy egy közel tízéves jogszerűtlen állapot megszüntetése mindenképpen kívánatos. Az is meggyőződésem, hogy en nek a jogszerűtlen állapotnak a megszüntetése nemcsak kívánatos, hanem a jövőbeni gazdasági érdekeket is szolgálja. Nos, jogszerűe a kérdés? Az alkotmányügyi bizottságban a többség egyértelműen olyan állásfoglalást tett, hogy ez alkotmányosan nem kifogáso lható. Ellenkezőleg, egy alkotmánysértő állapotot szüntet meg. Még egyszer hangsúlyozom, természetesen mindig lesznek olyan csoportok, akiknek az érdekeit ez sérti, és megpróbálkoznak az Alkotmánybírósággal. Tegyék! Az eddig eltelt időszak ennek a kormányn ak az idején azt igazolta, hogy ezek bizony többnyire, sőt - ha jól emlékszem, két eset kivételével - a legteljesebb mértékben hiábavalók voltak. Akinek papírja, tolla, ideje van, az ír, elküldi az Alkotmánybírósághoz, így van ez, mióta a világ világ, aztá n megvárják, míg elutasítják. Ez a világ rendje, így működik az alkotmányos rend.