Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 26 (159. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - MANNINGER JENŐ közlekedési és vízügyi minisztériumi államtitkár:
2115 (22.10) Mindössze az alaptevékenységbe nem tartozó banki szolgáltatás igénybevétele érdekében kell a l egközelebbi postahivatalt felkeresniük. A posta határozott törekvése, hogy a szóban forgó települések továbbra se legyenek ellátatlanok, és az ott élők megbízható, kiszámítható postai szolgáltatásban részesüljenek. Intézkedését az érintett önkormányzatok b evonásával készítette elő, és folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli szolgáltatásainak teljesítését. Amint arra a képviselő úr is utalt, a postáról szóló 1992. évi törvény úgy rendelkezik, hogy a 600 fő feletti településeken kötelező az állandó postai szolgáltatóhely fenntartása. Valóban, elsősorban gazdálkodási okokból kényszerült a posta az alacsony lélekszámú településeken a kis forgalmú és az eddig is csak néhány órán át nyitva tartó ráfizetéses postahivatalok bezárására. A visszajelzések sz erint elmondhatom, hogy több település, így Kákics, Okorág, Nemeske, ahol korábban volt állandó postahely, megértéssel fogadta az új szolgáltatási formát. Az eddigi adatok pedig azt bizonyítják, hogy az érintett településeken a forgalom nem esett vissza, s őt emelkedett. Tisztelt Képviselő Úr! A Magyar Posta lépést kíván tartani a gazdasági változásokkal, figyelembe kell venni az uniós csatlakozáshoz kapcsolódó elvárásokat, követelményeket, és bizony azon településeknél, ahol a lélekszám és a postahelyek for galma olyan csekély, hogy bevételük az üzemeltetés költségeit sem fedezi, az állandó postahelyek megszüntetését, illetve új szolgáltatási módok kialakítását jelenti. Azonban ez a megoldás vagy ehhez hasonló megoldások más országokban már hosszú évek óta si kerrel működnek, és a kezdeti zökkenők után azt a lakosság általában megelégedéssel fogadta.